"Ősi örökség ez, amit egyik ember örököl, a másik nem. Ősi harc ez, kutatási vágy, megfigyelés, tudásszomj, kalandkeresés, gyűjtési szenvedély, erdők, mezők, nádasok szeretete."
(Fekete István)
Ember-rengeteg a FeHoVán
Csütörtökön nyitott, vasárnap zárt és eközben több mint negyvenezer embert látott vendégül a 19. FeHoVa a HUNGEXPO-n. És akkor a kutyákról még nem is beszéltünk…
Az idén a szokásosnál korábbi időpontban zajlott a Közép-Európa három legjobbja közt számon tartott vadászati, horgászati és fegyver kiállítás. A 19. FeHoVa az utóbbi évek látogatócsúcsát hozta. A 14 országból érkezett 240 kiállító, a látványos programok sokasága a szakmának és a nagyközönségnek is vonzó volt.
A FeHoVa híres a trófeakiállításairól is. Ezt hírnevet öregbítette ebben az évben az Észak-Amerika vadvilágát, Magyarország megyéinek büszkeségeit, 100 magyar nagyvadat bemutató kiállítás, és a Világ Szarvasai gyűjtemény harminc példányát felvonultató trófea bemutató.
Az impozáns anyagot a Nimród Vadászújság, a megyei vadászkamarák és vadászszövetségek, valamint a Nemzetközi Vadvédelmi Tanács (CIC) segítségével gyűjtötték össze a szakemberek.
Állandóan tömegek álltak a portugál mobil akvárium előtt, amelynek több mint 22 köbméternyi vízében jellegzetes magyar halfajták is úszkáltak. Az új, ebben az évben először felállított halas medence a gyakorló horgászoknak adott lehetőséget a kiválasztott felszerelés „éles” próbájára.
Szintén újdonság volt az I. FeHoVa Winter Dog Show, amelyre több mint ezer – látszatra is nagyon fegyelmezett, és fajtájának kiváló tulajdonságaival rendelkező kutyus érkezett, s küzdött az elismerésekért a CAC és CACIB minősítésű versenyeken.
A 19. Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállítás a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpont A. D F, G, B pavilonjaiban, összességében 15 ezer négyzetméteren zajlott.
További információ:
Pákozdi József
0 30 2503680